A Magyar Solymász Egyesület múltja, története

szerző: Bagyura János

 

Gödöllő az 1930-as évektől kezdődően a solymászat fellegvára volt. Nemeskéri Kiss Géza és Kálóczy Lajos irányításával udvari solymásztelepet tartottak fenn.
A hatékony idomítási módszerek betanítása érdekében közel egy évig Gödöllőn dolgozott Biddalph angol nyugalmazott ezredes és három pakisztáni solymász, Nadír, Kadír és Nurr Mohamed.
A vadászmadarakat fészekből szedték, ezen kívül ősszel a Hortobágyon az indiai solymászoktól tanult módszerekkel fogták a vándorsólymokat. Csak a fiatal tojókat tartották meg, a hímeket és az öreg madarakat elengedték.
Kezdetben nem volt egyszerű sólyomhoz jutni. Sziráczky Sándor, Kálóczy Lajosnak 1932. február 5-dikén írt levelében egy sólyomért cserébe felajánlja 12-es, hatlövetű, 1897-es évjáratú, jó állapotban lévő Winchesterét.
A korabeli tudósítások alapján számos külföldi és hazai szakember ismerkedett meg Gödöllőn ezzel az ősi vadászati móddal. A vendégek számára külön vadászmadarakat idomítottak.
Nemeskéri és Kálóczy kiterjedt levelezést folytattak, számos külföldi solymásszal volt kapcsolatuk.
Gyakori vendég volt, a telepen Bástyai Lóránt és Fába László, akik ekkor kezdtek solymászni. Néhány évvel később az Újváry testvérek is csatlakoztak hozzájuk (ezekről az időkről Bástyai Lóránt számos publikációban megemlékezik).
A különböző népszerűsítő cikkek hatására egyre több érdeklődő kereste fel Nemeskéri urat, aki a kezdő fiatal solymászokat az agilis, gyakorló solymászhoz, Bástyaihoz irányította. Lóránt lelkesen levelezett és szervezte a közös vadászatokat.
Egy nemzetközi solymásztalálkozó lehetősége is felmerült, elsősorban német és angol solymászok részvételével, de a háborús időszak kezdete a találkozó létrejöttét megakadályozta.
Egy gödöllői közös vadászat után Lóránt felvetésére elhatározták, hogy a külföldi példák alapján Solymász Egyesületet alakítanak.
Tervüket egyeztették Nemeskéri úrral, aki elvi támogatása mellett a vezetőségben is munkát vállalt. A szervezőmunka javát Bástyai és baráti köre végezte.
A Magyar Solymász Egyesület (MSE) 1939. június 6.-án tartotta alakuló gyűlését Budapesten, a Természettudományi Múzeum állattárának előadó termében. Elnökének Nemeskéri Kiss Géza királyi vadászmestert, alelnöknek Nádler Herbertet, titkárnak Dr. Tóth Lászlót és Fábián Gyulát, solymászmesternek Bástyai Lórántot, gazdasági felelősnek pedig Katona Lászlót választották meg.
Nemeskérinek komoly befolyása volt vadászati vonalon, szaktekintélynek számított, és szívügyének tartotta a solymászatot. Ha szükség volt rá a Nimród hasábjain nyílt vitába bocsátkozott a solymászat ellenzőivel.
Elkészült egyesületi jelvényük, klubösszejöveteleket, előadásokat tartottak.
Első közös vadászatukat Sziráczky Sándor Kondoroson lévő birtokára szervezték, majd végül mégis Gödöllőn tartották meg azt.
Az MSE titkársága kezdetben a Baross utcai múzeumban volt, később Újváryék Hársfa utcai lakásába tette át székhelyét, ahol az egész család kivette részét a szervezőmunkából.
Ettől fogva jelentős mennyiségű, solymászattal foglalkozó írás jelent meg a Nimród Vadászlap hasábjain, sőt Kittenberger Kálmán főszerkesztőnek köszönhetően külön solymászrovatot nyitottak.
A háború után hatalmi szóval, rendeletekkel nehezítették az egyesületek szerveződését, működését. Ezért a további legális működés érdekében Fegyverneken 1946-ban megalakították a Magyar Solymászok Vadásztársaságát. Elnök Bástyai Lóránt lett, solymászmesternek Lelovich Györgyöt választották.

Címerüknek egy lesapkázott sólyomfejet választottak, ami bélyegzőjükön is szerepelt, de használták az eredeti MSE címert is MSV felirattal.
Ebben az időben Fegyverneken a Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek Központja (MÁLLERD) keretein belül ragadozómadár kísérleti telep működött. 1947-ben jelent meg Bástyai Lóránt első kiadványa A vágómadarak idomítása, stencilezett formában, amely tananyagként szolgált a kezdő solymászok számára. A vadásztársaság nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Az ország különböző részein lakó tagok csak ritkán juthattak el a solymászterületre, elsősorban megszállott pesti solymászok jártak Fegyvernekre.

Rohony Lajos hím kerecsennel, Bástyai Lóránt tojó vándorsólyommal

Fotó: Pál Ödön


A kísérleti telepet rövidesen Gödöllőre helyezték át, ahol - már az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) keretein belül - 1953 tavaszáig, Bástyai irányításával, nagy sikerrel működött. A vadásztársaság megszűnt, de ezzel párhuzamosan Bástyai vezetésével a Magyar Vadászok Országos Szövetsége (MAVOSZ) -n belül, 1951 tavaszán megalakult a Solymász Szakosztály.
Kezdeményezték a vadászmadarak központi begyűjtését és elosztását, különös tekintettel a vándorsólyomra, aminek az állománya akkor még számunkra ismeretlen okból erősen megfogyatkozott. A szervezőmunka jelentős részét Tokai Barna, egy lelkes fiatal titkár végezte. Működésük első eredményeként 1952-ben - stencilezett formában - megjelent Lelovich György írása A solymászat kézikönyve címmel.
A hazai solymászat fejlődésében szerepe volt annak, hogy a tapasztaltabb solymászok különböző állami gazdaságoknál az 1953-1957 közötti időszakban hivatásos solymászként dolgozhattak a gázló madarak által a halastavakon a halállományban okozott kár elhárításában.
Bástyai Lóránt a Bánhalmi Állami Gazdaságnál vállalt munkát. Időközben Tokai Barna tragikus körülmények között elhunyt, és bár a szakosztály nem szűnt meg, de aktivitása erőteljesen visszaesett.
Ezen idők ismert solymászok voltak például Aradvári, Böheim, Fába, Festetisch, Finta, Kálóczy, Komjáthy, Lelovichy, Mendgyán, Nemeskéri, Nefély, Patay, Puskás, Rohony, Schleicher, Szabó, Szalay, Sziráczky, Szigethy,Szekeres, Székelyhídi, Tusnádi, Újváry, Virág, Wrabel.

A tagság jelentős része Budapesten lakott, röptetni elsősorban a hármashatár-hegyi repülőtérre és az akkor még jóval kisebb Pest határterületeire jártak.
Miután Bástyait kinevezték a Fővárosi Állatkert madárosztályának vezetőjévé, több energiát tudott fordítani a szervezeti életre. Lórántnak jó kapcsolatai voltak az ismert, vadászati és madártani vonalon dolgozó szakemberekkel. Jelentős mérföldkő volt 1955-ben megjelent első könyve a Vadmadárból- vadászmadár, amely elsősorban a kezdő solymászok számára íródott.
A MAVOSZ-on belül 1956-ban ismételt alakuló gyűléssel erősítették meg szakosztályuk további működését, amelyen fiatal solymászok is részt vettek, a még ma is aktívak közül például Galambos József és Káló Ferenc. A szakosztályi ügyek intézésében jelentős munkát vállalt Borbély István, az elnök Bástyai Lóránt volt, a solymászmester pedig Finta József.
Miután Bástyai 1957-ben, Angliában élő édesanyjához költözött, a szakosztály lassan felmorzsolódott, nem volt, aki vállalta volna a hivatalos ügyek intézését.
Ugyanakkor a solymászat megítélése is kedvezőtlen irányba fordult. Ehhez a negatív folyamathoz az a tény is hozzájárult, hogy a vándorsólyom hazai állománya - az európaiéhoz hasonlóan - tovább csökkent és sokan a solymászatot tették ezért felelőssé.
Kísérletek történtek a solymászat felszámolására is. Olyan újságcikkek jelentek meg, melyek szerint az újszerű szocialista vadgazdálkodásban már nincs helye ennek az ősi vadászati módnak.
Ezekben az években lehetőség volt arra, hogy ifjúsági házakban különböző klubok, szakkörök alakuljanak.
Galambos József kezdeményezésére a Váci Művelődési Ház égisze alatt 1962-ben megalakult a Herman Ottó Solymász Klub, majd Mosányi Antal vezetésével, a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Házban, 1963-ban pedig a Magyar László Solymász Klub is.
A két klub tagjai Kiskunfélegyházán, 1963 őszén nagy sikerrel lebonyolították az első hazai nemzetközi solymásztalálkozót. Ezt követően többen részt vettek az Ausztriában rendezett nemzetközi találkozón. Még ebben az évben Lelovich György és Káló Ferenc Koppenhágában, a Nemzetközi Mezőgazdasági kiállításon solymászbemutatót tartott.
A Váci Solymász Klub 1964-ben megszűnt ugyan, de még abban az évben, a MAVOSZ-on belül, ismét szakosztály megalakítását kezdeményezték, aminek szervezésében jelentős szerepet vállalt Váradi Emil és Pál Ödön. A szakosztály elnökének Janisch Miklóst kérték fel.

A sikeres alakuló gyűlés sem tudta megállítani a solymászat hanyatlását, mivel ez a szervezet valójában nem kezdte meg működését.
Ebben az évben regisztrálták a vándorsólyom utolsó bükki fészkelését és a kerecsensólyom állomány is végveszélybe került. Ezek az események tovább növelték a solymászellenesek táborát.
Az Európai Természetvédelmi Bizottság 1973-ban Strasburgban tartott ülésén készült jelentés alapján a példátlan csökkenést a világon - így Európában is - bizonyos tartós, szintetikus rovarirtó szerek, főleg a DDT bevezetése okozta. Más peszticidek akut mortalitást, míg a DDT messze ható reprodukciós sikertelenséget okozott. Megemlítik még a közvetlen ember által okozott kártételt is, ami a hazai kis populációt figyelembe véve jelentős lehetett.(fiókák kiszedése, tojásgyűjtés stb.)
Az észak-európai állomány elterjedési területének határa Magyarországon volt, ezért is tűnhetett el a vándorsólyom, mint költőfaj hazánkból rövid idő alatt, hiszen a negatív hatások esetén éppen ezeken a peremterületeken lévő költőhelyek üresednek meg eloször.
1968-ban a természetvédok tiltakozására hazánkban a világon elsőként - egy jelentős balatoni halpusztulást követően a DDT használatát betiltották.
A váci klub egykori vezetői 1965-ben megalakították a Hungária Solymász Klubot. Székhelye Leányfalu, titkára Galambos József volt. Célja a szervezett magyar solymászat fenntartása volt, de valójában nem kezdték meg a működést. Viszont a hatóságokkal való folyamatos tárgyalásaik eredményeként alakulhatott meg 1968-ban a MAVOSZ Solymász Szakosztály.
Elnöknek Dr. Tusnádi Győzőt választották. A szervezésben jelentős részt vállalt Mosányi Antal, Galambos József, Vancsó Géza, Dékány Péter és Váradi Emil. Alapszabályuk szerint a szakosztály tagjai kizárólag vadászfegyver tartására jogosult vadásztársasági tagok és hivatásos vadászok lehettek. Amennyiben valakinek bevonták a fegyverét az egyben a szakosztályból történo törlését is, jelentette.
Solymászatra kizárólag héját tarthattak, sólymot vagy egyéb ragadozó madarat import útján sem lehetett beszerezni. A vadászfegyver tartási engedéllyel nem rendelkező, nem vadásztársasági tagot a röptetésre, gyakorlásra, a területre nem volt szabad kivinni. A szigorú feltételek hatására a szakosztályt mindössze 14-en alakították, annak ellenére, hogy előzetesen 43-an jelezték részvételi szándékukat. Ennek következtében a solymászat részben illegálisan folyt tovább, a szakosztályi tagok elsősorban héját tartottak, míg a kívülállók sólymot is.
1971-tol felvették a Ragadozómadár-védő és Solymász Szakosztály nevet, ettől az idoponttól kezdődően elsősorban Bogyai Frigyes és Duhay Gábor szervezete a szakosztály életet. 1973-ban a Magyar Madártani Egyesület (MME) szervezése során szóba került a Solymász Szakosztály MME-hez történő áthelyezése. Ezzel kapcsolatban a MAVOSZ Országos Intézőbizottsága 1973. január 20-i ülésén az alábbi határozatot hozta:
" . hozzájárul ahhoz, hogy a szakosztály a szövetség tagegyesületei közül törlésre kerüljön, amennyiben az Országos Természetvédelmi Hivatal hajlandó átvenni. Ha viszont az OTvH a szakosztályt nem veszi át, úgy továbbra is a vadászszövetség kebelében működik."
Ezt követően a szakosztály 1974-ben átkerült az MME-be, sőt jogi tagként a MAVOSZ is belépett az egyesületbe. Első lépésként ragadozó madár fajismereti és solymász tanfolyamot szerveztek, ahol a kezdő solymászok, és madarászok egyaránt vizsgáztak. A szakosztály működését részben - engedély nélküli madárbeszerzésre hivatkozva - 1975-ben felfüggesztették.
Ezen idő alatt Bechtold István és Berkesi József képviselte az átszervező bizottságot, ebben az időszakban ők intézték a hivatalos ügyeket.

A szakosztály életében jelentős változást eredményezett, hogy az 1976-ban tartott alakuló gyűlésen Bechtold Istvánt választották elnöknek, röviddel ezután pedig Duhay Gábort titkárnak. Elsősorban kettejük átgondolt szervező munkájának köszönhetően a szakosztályi élet fellendült, működésüket a felettes hatóságokkal való jó kapcsolat jellemezte.
Ettől az időponttól MME Solymász Szakosztály néven működtek. A vezetőség munkájában jelentős részt vállalt még Ambrózy Árpád és Dobner Lajos, továbbá a tagok többsége is aktívan részt vett a szakosztályi életben.
A szakosztály vadász és röptető területtel rendelkezett, amelynek megszerzésében az MME egykori elnöksége, elsősorban Kállay György és Haraszthy László jelentős mértékben segített.
Húsz éven keresztül legális vadászati lehetőségek, nemzetközi solymásztalálkozók sora bizonyította szervezőkészségüket.
Jelentős változást eredményezett a szakosztály életében, hogy 1989-tol az igazoltan tenyészetből származó sólymok behozatalát engedélyezték.
A szakosztály vezetősége Galambos József kezdeményezésére, hosszas vita után, 1996-június 29-én 82 alapító taggal ismét megalapította az MSE-t.
Az elmúlt évtizedek során, változó világunk igényeinek megfelelően, a sikeres működés érdekében a hazai solymászatot többször átszervezték, miközben generációk sora tűnt el a solymászat szinteréről. Tevékenységük csak az adott korban elhelyezve értékelhető, lehetőségeikhez mérten ok is sokat tettek a solymászat megújulásáért, aminek eredményeképpen a solymászat napjainkban is törvényesen elismert vadászati mód maradt.

Végezetül köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik cikkem írásában segítségemre voltak.

Külön köszönettel tartozom:

Berkesi Józsefnek, Beregszászi Györgynek, Bogyai Frigyesnek, Borbély Istvánnak, Böheim Józsefnek, Dékány Péternek, Farkas Gergelynek, Galambos Józsefnek, Dr.Hauer Lajosnak, Dr. Kölüs Gábornak, Kálóczy Györgynek Komjáthy Leventének, Lelovich Györgynek, Mészöly Miklósnak, Nemeskéri Kiss Miklósnak, Novotni Gergelynek, Patay Lászlónak, Pál Ödönnek Puskás Lászlónak, Radnóti Erzsébetnek, Simon Györgynek, Sterbec Istvánnak, Szekeres Jánosnak, Székely Attilának, Udvardi Péternek, Újváry Endrének, Váradi Emilnek, Virág Árpádnak, illetve az Aradvári, Szigethy, Fába, Finta , Kodó, Mengyán, Schleicher, Tusnádi, és a családnak.


Kedves Olvasóim!
Fenti írásomban, a történeti hűség megtartására, objektivitásra törekedtem, biztos vagyok abban, hogy az egyes események jelentőségének megítéléséről sokan másképpen vélekednek mint én. Bizonyára vannak olyan történések, melyet nem sikerült felkutatnom ill. személyek, akiket nem említettem. Utóbbiaktól ezúton is elnézést kérek. Amennyiben észrevételük van, vagy újabb adatokkal vagy információval segíteni tudnak, kérem keressenek meg, hogy a későbbiek folyamán egyesületünk történetét még hitelesebben örökíthessük meg.

Dunakeszi, 2004. január 22.